DoszTeolkonf2021Online

2021. március 5.

Online konferencia

Fiatal Kutatók és Doktoranduszok XI. Nemzetközi Teológuskonferenciája

A Hittudományi Osztály keretein belül évente, idén tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre az országos teológuskonferencia, amelyre ebben a tanévben is a tavaszi félévben, 2021. március 5-én (pénteken) kerül sor. A járványhelyzetre való tekintettel – a résztvevők egészségének és biztonságának érdekében – a szervezők és a fogadó intézmény, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem vezetése a konferencia online megtartása mellett döntött.

A konferencia érdekessége, hogy ökumenikus, tehát felekezetre való tekintet nélkül vesznek rajta részt teológusok. Így katolikusok, reformátusok, evangélikusok és baptisták is közösen munkálkodnak egy-egy szekcióban.

A rendezvényre szeretettel várunk előadóként és résztvevőként is minden olyan kutatót, doktoranduszt és doktoráltat, graduális hallgatót és diplomást, doktori tanulmányok iránt érdeklődőt, aki a teológia és a hittudományok területén munkálkodik, valamint azokat, akiknek a kutatási témája kapcsolódik a hit- és vallástudományokhoz.

dosz alairas

 

 

Mikó-Prém Alexandra
DOSZ Hittudományi Osztály, elnök
Debreceni Református Hittudományi Egyetem, DÖK elnök
református lelkész, PhD hallgató

 

A KONFERENCIA MEGNYITÓJA ÉS PROF. DR. HEIDL GYÖRGY FŐELŐADÁSA (elérhetővé válik 2021. március 5-én, 8:30-kor):


 

A KONFERENCIA PROGRAMJAhttps://www.doszteolkonf.hu/reszletek/hirek/95-a-konferencia-programtervezete

A konferencia megnyitója nyilvános, március 5-én 8:30-tól válik megtekinthetővé itt, a honlapon közzétett videón.

 

A SZEKCIÓK BEOSZTÁSAhttps://www.doszteolkonf.hu/szekciok-2  

A szekciók munkái már zárt körben zajlanak. Minden szekcióhoz az esemény előtt 12 órával küldünk e-mailben csatlakozási linket.

 

A KONFERENCIA REZÜMÉKÖTETE: https://drive.google.com/file/d/1eckhveObMuDnwIP2monzbGX0eXeHrHZf/view?fbclid=IwAR1NmQEbnNwVZPAj_AO3jvbIcPZvuoMbGP3CV2qrzgS4tpMtOLuGc87Frbs

A pályázat az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett Nemzeti Tehetség Program NTP-FKT-M-20-0002 kódszámú pályázati támogatásból valósult meg.

tamogatok